Biogáz szektor Szerbiában
A szerbiai biogázszektorban rövid időn belül sok mindent sikerült elérni, és kedvező üzleti környezet alakult ki a befektetők számára.
Sok mindent sikerült elérni a biogáz szektor megerősítése és stabilizálása terén a Biogáz Szövetség segítségével, valamint a Szerb Köztársaság Bányászatiés Energiaügyi Minisztériumának támogatásával, amely elkötelezett az energiaközösség felé kitűzött célok teljesítésében.
A Biogáz Egyesület korábbi tevékenysége során proaktív partnernek bizonyult a megújuló energiák területére vonatkozó új jogszabályi szabályozások kidolgozásában, melynek eredményeként új átvételi tarifák kerültek bevezetésre a villamosenergia-vásárlásra. Az egyesület a nemzetközi intézményekkel és szervezetekkel együttműködve aktívan részt vesz olyan projektekben, folyamatokban, amelyek a tagjai érdekét szolgálják és támogatják. A Biogáz Szövetség támogatásával az IFC (International Financial Corporation) tanulmányt készített, amely megvizsgálta a Szerb Köztársaságban működő biogáz erőműveket és javaslatokat tett ezek építésére.
A biogáz egyesület fáradhatatlanul folytatja tevékenységét. Továbbra is fokozza erőfeszítéseit a biogáz szektor fejlődéséhez kedvező légkör megteremtése érdekében.